2012. április 2., hétfő

Társadalmi dühöngés!?

Szeretnék nektek bemutatni egy zenekart, amit nem régen ismertem meg, egyik jó ismerősöm által, mivel ő a dobos benne. Ez a zenekar pedig nem más, mint a Social Rampage, akiknek a nevét érdemes megjegyeznetek, hiszen ütős zenét játszanak! De beszéljen helyettem most a banda gitárosa, Nagy Gergely (Gergő). (Szasza)

Szasza: Mutasd nekünk be a Social Rampage zenekart! Mit kell tudni rólatok?
Gergő: Sziasztok! Elöljáróban annyit elmondanék, hogy hárman a bandából, már 7 éve együtt zenélünk. Miután az „elődzenekarunk” megszűnt, mindenképpen folytatni szerettünk volna a zenélést. Új tervekkel, új lendülettel és kicsit más stílussal. Gyakorlatilag Sanyi a dobos srác megtalálásával köthető össze a megalakulásunk időpontja. Ez kb. 2010 novemberére tehető. Azóta annyi változás történt, hogy 2011 nyarán az akkori énekesünk kilépett a zenekarból. Szerencsére gyorsan találtunk mind hangi adottságaiban és mind emberileg megfelelő srácot, így gyorsan újra egységet tudtunk kovácsolni.
Szasza: Mit jelent a zenekar neve? Ki volt a "névadó"?
Gergő: Nevet illetően vérre menő és majdnem vendettáig fajuló vitákat folytattunk. Ekkor Sanyi bedobta az adu ászt. Social Rampage. Mindenki rábólintott. A google translate szerint a nevünk jelentése: „társadalmi tombolás/dühöngés” Szerintem passzol a zenéhez, amit játszunk.
Szasza: Kik találhatóak a jelenlegi felállásban?
Gergő: Kis Károly „Sün”- ének, Rádai István – gitár, Nagy Gergely – gitár, Pintért Szabolcs – bass, Biri Sándor - dob.
Szasza: A bemutatkozó EP-tek 2011-ben jelent meg. Hol vettétek fel és milyen hangulatban teltek a felvételek? A fogadtatás milyen volt?
Gergő: A „Made in China” EP-t a kecskeméti Origo Studio-ban vettük fel Cserny „Bogi” Kálmán segítségével. Zenész pályafutásunk óta jártunk már nála elég sokszor. Remek hangulatban teltek a felvételek, minden zenésznek csak ajánlani tudom. Az EP fogadtatásával teljesen meg voltunk elégedve. Sokszor még teljesen más stílusú emberektől is azt kaptuk, hogy igényes, jól összerakott anyag.
Szasza: Mi jellemzi a szövegeiteket?
Gergő: Hángérien trú rieliti. A magyar valóság! Petya szerint: „Az élet, nyersen átsütve!”
Szasza: Terveitek a jövőre nézve? Hogyan álltok a koncertekkel? Sok dátum van már erre az évre?
Gergő: Szeretnénk még nyárig egy új klipet készíteni. Tervek között szerepel még idén egy új EP is. Koncertügyileg most kezdünk el mozgolódni. Idáig a videoklip készítés lefoglalta minden időnket. Április 6-án megyünk a Szeghalmi Stone klubba a Deviant társaságában. Április 13-án Bp. Vadvirág, 27-én pedig Tömörkényen tesszük tiszteletünket.
Szasza: Mit üzennél a portál olvasóinak?
Gergő: Nézzék meg a klipet, amit feltehetőleg ide be fogsz biggyeszteni. :) Köszönjük a lehetőséget!

A banda adatlapja: www.facebook.com/socialrampage




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése